Kedves Barátaink, Kedves Irodalombarátok, Kedves Berekiek, Kedves Táborlakók!
Köszönjük, hogy eljöttek, hogy közösen gondolkodjunk azon, mit is jelentenek nekünk az utcanevek. Nem csak nekünk művészetbarátoknak, nem csak a társadalomkutatóknak, a geodétáknak és kartográfusoknak, a jegyzőknek és az utcanévtábla-gyártóknak, a kormányhivatali dolgozóknak, a jogászoknak, az egyetértőknek és a tiltakozóknak, nem csak az íróknak, költőknek, művészeknek, hanem mindnyájunknak, földrajzilag és érzelmileg meghatározott helyhez, helyekhez kötött, falun vagy városon élő embereknek. S ha e mai irodalmi délutánt követően Önök tovább- vagy újragondolják viszonyukat saját utcaneveikhez, már nem töltöttük haszontalanul az időt.
Az író, a költő természetes módon a saját eszközeivel mondja el, mit is gondol egy-egy utca névújításáról, új elnevezéséről, átkereszteléséről. Ezzel együtt sok esetben a névadóról is, hiszen e két kérdéskör igen nagy átfedésben van. S talán érthető az is, ha elsőként szól azért, emeli fel tollát annak érdekében, hogy pl. az írótábor névadójának nevét lassan szívesen olvasná egy közteret jelző táblán, s külön öröm lenne számára, ha ez a tábla egy bereki köztéren állna.
A művész által elképzelt, megénekelt, lefestett, felvázolt vagy kifejtett művészi véleményt meghallani persze nem kötelező, odafigyelni rá sem illetlenség, főképpen, hogy a művész – legyen az író vagy költő – által megénekelt, lefestett, felvázolt vagy kifejtett vélemény maga is művészeti kategória, a művészetet pedig nem érteni, sokkal inkább érezni kell. Bár olykor érteni sem árt. Főképp, ha egy olyan projekt részeként születik a mű, amelynek a középpontjában a Mi lenne, ha kérdés és egy igen érzékeny problémakör áll. Amit nevezzünk inkább kihívásnak.
A művészi kifejezés mint jelző okán keletkezett távolságtartásban – önnönmagunkra nézvést – a művészi vélemény ránk vonatkozó kötelezőségét érintve meg is nyugodhatunk. Bár jegyezzük meg, nehéz a Mi lenne ha kérdésre válaszolni anélkül, hogy ne járjuk körbe A mi volt ténykörét, de olvasóként sem egyetértésre, sem visszanézésre nem vagyunk kötelezettek. Fontos azonban, hogy tudjuk, ha az író vagy költő ezt már megtette, akkor azt nem helyettünk tette meg, sokkal inkább művészi alázatból, a mű, az alkotás érdekében. S az ő visszatekintése sem feltétlenül azonos a miénkkel. Igaz, hogy ennek eldöntéséhez valójában szükséges az, hogy mi magunk is visszanézzünk.
Nem árt, ha tisztában vagyunk azzal, hogy szerepünk ezekben a viszonylatokban mindig és kizárólag csak olvasói lehet, hiszen egy művészi gesztus érzékelői, egy művészeti célú kontextus részesei vagyunk.
Mindebből csak az következik, hogy az író véleményét, mint művészi reflexiót botorság lenne tévedhetetlennek gondolni, mint ahogy botorság lenne írói szabadságát és ezzel együtt a művészi megnyilvánulás szabadságát is kétségbe vonni, jogosságát megkérdőjelezni.
Most tegyük fel a kérdéseket (önmagunknak is): hogyan is állunk az utcanevekkel, s mióta létezik ez a viszony? Azt tudjuk, hogy a 14-15. századi oklevelekben már utcás falvak sokasága hálózta be az országot, s a 14. századból utca elnevezésére szolgáló adat is van. Ezek a térbeli tájékozódást segítő nevek voltak, földrajzi nevek, mesterségek nevei. A mai utcanévadási protokoll már 19. századi, pl. 1901-től kell nagybetűvel írni a nem személynevet viselő utcanevet. Az utcanevek körüli bonyodalmak pedig már a 20. század történéseinek egyrészt következményei, másrészt nem csak eljárásrendileg örökségei is. Ahogy említettem, az utcanevek kezdetben praktikus megoldások voltak, bár még az olyan egyszerű jelölések is sok vitát váltottak ki, mint valamelyik magyar népszámláláskor a földesúri házak számmal való jelölése, amely a beazonosítást szolgálta. S azt se higgyük, hogy mindenhol természetes az utcanevek és házszámok megléte. A történeti emlékezet megjelenése az utcanevekben itthon pedig a 18. századtól terjedt el, s vált tudatossá a későbbiekben.
Hogyan is állunk az utcanevekkel?
Tudnak-e Önök példát mondani arra, hogy valaki azért költözött el egy utcából, mert nem tetszett annak neve? Névváltoztatásra számos példát tudunk hozni, de arra, hogy hangulatában, érzésében és nem ideológiájában nem tetsző utcanevet kritizáltak volna, talán kevesebbet.
Fontos az utca neve? Miképp fontos? Érzelmileg? Hangulatilag? Mentálisan?
Fontos – példának okért – ingatlan vásárlásakor, hogy a kiszemelt ház névileg milyen utcában áll?
Minden esetben tudjuk-e a személyekről elnevezett utca névadójáról, hogy kicsoda, s nézzünk magunkba, érdekel-e feltétlenül minket ez, minden esetben?
Hogyan megyünk a hangulatos nevű utcán, ha ott éppen egy hivatalban van dolgunk, s miképpen sétálunk a melankolikus elnevezésűn, ha épp baráthoz megyünk?
Befolyásol, hat ránk, megérint minket az utca neve? Ha nem, miért foglalkozunk vele mégis?
Ha igen?
Akkor hallgassák szeretettel a Berekfürdői Körmendi Lajos Írótábor jelen lévő íróinak, költőinek előadásában saját műveiket arról, mit is gondolnak ők erről a kérdéskörről!
