Kedves barátom!
a melly napon hozzad írt levelem elment, azon este kaptam tiedet; írtam ugyan, hogy Bejéből nem írok hozzád többet, de azért úgy hiszem nem haragszol meg ha ígéretem megszegem; inkább így, mint ígérni és nem írni úgy-e, mert most mégis Bejében, csak a szüret mián.
Hat nappal Klapka hősies tragédiája után. Ragyogó az október. Az élet-harcz véget ér, kezdődik a halál-harcz. A világosi katastropha után ragyogó nap süti a gyászoló nemzetet, mintha az érett szőllőt a tőkén. Élőt ünnepel, halottat búcsúztat. Isten szava rejtélyes. Egy emberöltőnyi hitet és lelkesedést ünnepel, koczkára tett büszke életerőt gyászol, melly mind elveszni látszik. Két birodalom tiporja le, Bécs pöffedő bosszúja fojtja el közszellemet. A rémuralom vaskeze keze mindenkit utólér, a ki a nemzeti ügy védője volt. Ki merne ez órákban szót emelni nemzete izzó, visszafojtott dühét engesztelje? S „lőn éj; gonosz, vak… Elestünk, mint a zsibbadott tag!” Ennyit e nevezetes dátumról.
Szerencsés, hogy te is Gräfenbergbe, felőlem is elsimultanak az akadályok, oltár elé vittem Soldos Emíliát, elfoglaltuk a keleméri otthont, Emília egyetértőleg bólint egy kilencven napos gräfenbergi vizes szanatoriálásra professor Priessnitz kezeiben. Sikeresen bemutatkoztam az új állomáshelyen, Keleméren. A község a Sajóra nyíló völgy közepén néhány óra kocsiútra fekszik Putnoktól.
Kérded a pénzt, mert szűkösen vagytok: tavalyi kezelésem hatvan napja – tűvel/ollóval/szabóval – négyszáz forint bánta, de nem voltam felkészülve eléggé, olyan pénzolvasztó kiadásokkal kényszerültem költeni, amit jövőre elkerülünk. Számolásom szerint négyszáz-négyszázból kihozható a kilencven nap.
Az útról: Gräfenbergbe jutni hosszú, körülményes és lassú. Tavaly a Ferenc Károly gőzhajón szuszogtam fel Pozsonyig, onnan Bécs, Olmützön keresztül az új ausztriai vaspályán Hohenstadtig, ahonnan a naponta induló helyi postakocsijárattal a fürdőbe. Közben fél napok, ha éppen lekéssük, mert nem várnak egymásra a járatok, teljes nap várakozás a fogadókban. Azért mondom most, mert ha értelmezhetetlen járatlassulást tapasztalunk, ne csodálkozz, a fuvaros percentet kap a fogadóstól utasonként. Ki van ez találva, János!
A ki másodszorra csomagol Gräfenbergbe, alig pakkol ruhát, de annál több fehérneműt és ágybelit. Ne zavarjon a dagadt párnázat, ha háromszáz mérföldet utazol is, gőzösön és vonaton csekély összeget fizetsz érte, s saját otthonvaló tiszta ágyadban alszol, ellenben ha nem viszünk ágyba valót, Isten tudja hány beteg által használt ágya lesz, és ki tudja, milyen istentelen összegekért a háború után.
A kezelésről újramegint tömörítve: Priessnitz mondá, a vízkúrához erős jellem kell. Igazolom Priessnitz igazát, mert erős elhatározással kell bírnia, ki e kúrára szánja magát. Tavaly teljes lelkemmel lelkiismeretesen végeztem a vízkúrát. Tyúkkal keltem, tyúkokkal fektem, hat mérföldet naponkint lejártam s naponkint legyűrtem 4-5 liter vizet. Oh, Jánosom, a kezelés derekán iszonyú aggodalomba kerültem, s kerülsz te is, nem változom-e hallá, vidrává, békává, szóval valami vízi valósággá. A víznek ezen iszonyú ostromát, melly minden oldalról és alakban támad, lehetetlen kibírni jó keresztyén embernek. Magamat hibáztam, hogy gyenge jellem, nem akar gyógyulni, feladja, de senki nem volt mellettem, akinek mondhattam, csak magamat láttam, hogy én bizony nem viszem tovább, hazautazom. Azért töltöttem ki szerencsésen a tervezett két hót, mert egyik napról a másikra csoda történt, elláttam a szemközti hegyig. A hegy nem létezett addig, csak szürke foltja.
A kezeleti papír szerint a kúra 4-6 hónapnál kevesebb időn belül sikerrel sem biztat, de ez üzleti fogás. Belátható, barátom. Hat hó éppen duplája a három hó költségének. S e környék, e falu, ezek a fürdőmesterek, ezek a parasztok, pékek, szerelvényesek, a kiterjedt ellátó gazdaság személyzete a betegből él. A beteg gyógyuljon, ne szaladjon, maradjon. Erre beállítva a rendszer.
Gräfenberg klímája nem kényeztet nyáron se. A hideg garantált. Az állandó didergést a praktizált ruhatár és a kezelői rendelettel kiszabott mozgás ellensúlyozza. Utazó a ruha kényelmességét lássa, mert külső cziczomára senki sem néz, nincs reá idő s hely. Cziczomázás a helyett rakj a ládába legalább hat vászonlepedőt, néhány asztalkendőt, használt ágybeli gyolcsot borogatásnak, egy csomó kendőt, legalább két pár pántoflit, egy pár erős vízbe való csizmát, egy meleg schlafrockot, mely kivált a zuhanyferdés szolgál fontosat. Minthogy neked is köszvény, nekem, neked is szembaj, nekem is szembaj, a napirendünk remélhetőleg ugyanaz lesz, nem alakítja különösen egyénien a Priessnitz gyógykúra.
A házirend kimondja, hogy az étkezések időpontja, a reggelié és a vacsoráé a kúra elsődlegessége miatt a kúra elfoglaltságaihoz idomul. A köszvényhez hajnali ötkor kezd a nap izzadással: egy inas hideg vízbe áztatott és kifacsart fagyos lepedőbe tekeri a testet, húsz perc után a dermedt testet légmentesen bebugyolálja pokrócokkal. Húsz percet tölt így, majd újabb vizes lepedőzés következett, újra pokrócozás két órán keresztül, hogy végül az ember teste kellőképpen megbolonduljon. Ezután jön a hideg kádfürdő. Kilenc órakor egy közepes hosszúságú séta, három forrás körbejárásával, elfogyasztva az előírt kilenc pohár vizet, amit a három forrásból iszunk. A sétából visszatérve, tíz és fél tizenegy közt következik végre a reggeli, tejből, vajból és a speciális, sovány, gräfenbergi kenyérből. A kenyér nem kenyér, csak a neve, barátom. Bármelyik miskolci pékmester egy kézzel meghódítaná a sziléziai fürdőt és teljes környékét.
A reggeli pihenő után folytatódik a séta, a vízivás, majd ennek újabb, húsz perces megszakítása hidegvizes kádfürdő formájában, hogy folytatódjon a séta és az ivókúra. Ebéd után, négy óra előtt újra nyakunkon az inas, hogy a hajnali lepedőzést folytassa, és ennek sosincs vége. Kádfürdő után hegyeken és völgyeken lótni és futni, forrásonként egy liter víz, három pohár. Mindez este hétig. Vacsora helyett hideg lábfürdő térdig, és újra sétálni indul. A tortúra hajnalban az elején kezdődik, s ha eredményes az előkúra, az ödema levonul bokatájról, öt nap múlva már a zuhany alá is állhat az ember.
Tudom, riasztó olvasni mindezt, de élőben nem ilyen tragikus, az ember, aki nem próbálta soha, most teszi, amire sose kényszerült. Priessnitz jól kitalálta, meghajtja, megéhezteti, megfagyasztja az embert, aki felismeri, hányféle vágy táncol benne, hányféle ritmusban, és kibírja, mert gyógyulni akar, másnap újra a fürdőinas kezébe teszi a testét. A messzi, zord időjárású, fagyos magányba zárt fürdőhelyen egyedüli boldogságom – most ezt képzeld el, János! – az a kicsi köcsög szilvalekvár nyújtotta, amit szinte véletlenül tettem az úti ládába, én, aki nem vagyok édesszájú. Hogy más is változik, onnan tudható, hogy – példának okáért – a cseresznye befőtt Gräfenbergben aranyáron kapható. Minél jobban esne valami, annál elérhetetlenebb. Priessnitz eltiltja a beteget az édességtől, a nassolástól, némelyeket a főétkezésektől is.
Ha sikerül, ha a tervek szerint ketten foglalunk egy szobát a faluban, kikerülünk a fősodorból, magunk választunk gyógyritmust, felezzük a költséget, megosztjuk a fájdalmat, az éhséget, a hiányt, a vágyakat, s helyi lelkész által megígérvényezett szobában írni is tudunk mindketten. A fürdő háromdeszkás fiókjaiban egyikre se volna mód. Számolok veled, János!
A seregeknek istene áldjon meg!
igaz barátod: Tompa
Kelt Bején, 1849. október első hetében
