Születése óta - 1946.11.11. – Székesfehérváron él. Középiskolás korában jelentek meg első versei a megyei lapban. Már ekkor részt vett a város irodalmi életében, mint fiatal versmondó. Így került közel az akkori, legendás írógárda tagjaihoz (Takács Imre, Sobor Antal, Kalász Márton, Bódás János). Előadóművészi vizsgát tett, létrehozta a legendás Látó-kört, akikkel bejárták az egész Kárpát-medencét. Műsoraik bátorsága miatt nagyon népszerűek volta a határon túl és itthon is. Első könyvei esszéket, elbeszéléseket tartalmaztak, aktív versírással a társadalmi változások után foglalkozott. Művelődési ház igazgatóként hozta létre a Vár című irodalmi és közéleti folyóiratot, amit – amikor a közösség élére került - a Vörösmarty Társaság ad ki. Tizennyolcadik évfolyamnál tartanak. Nyolc esztendeig a város kulturális bizottságának tagja, négy évig elnöke volt. Jósika Miklós- és Vajda János-díjas, Székesfehérvár és Fejér Vármegye díszpolgára, 2022-ben a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetésben részesült. A lengyel irodalom népszerűsítéséért, a kétnyelvű Ima-Vers-Könyvért, valamint a Katyn-i vérengzés áldozatai emlékezetének felkarolása miatt megkapta a lengyel Haza és Mártíromság Emlékét Őrző Tanács kitüntetést. Tizenhét könyve jelent meg, tizenhat antológiát szerkesztett.