Kaki évődés (sánta időmérték prózában)
− Hej, te kutya Miska! A hegyek tetőin duzzadó emlőkkel jár az anyakecske gödölyéi mellett. Azóta az anyakecske tán ismét megellett. − Tompa Mihály sem rest, kész nála a válasz: − Hej, te őrült Sángyi! Ott a hajnalt nem kakas kiáltja, Van dalos madárja minden ágnak. Kaki kakas énekére vágytam, s halljam ugatását Tibor kutyájának. − A két költő erre összeölelkezik, ropognak csontjaik, no de mégsem törik. − De megnőttél, Miska, nem voltál te ily darab. − Te vagy vézna, Sángyi, mint egy fakír arab. − Petőfi a tréfát csak más bőrén teszi, de az őt ért célzást a szívére veszi. − Hol voltál te, Mihály, mikor a föld rengett, amikor a kaki erdőn a jégmadár zengett. − Tompa jámbor ember, nem úgy, mint barátja, úgyhogy a türelmet mindig jobbnak látja. − Ej, barátom, Sándor, mit kérsz rajtam számon. Hiszen én a mezőn jövék, legott kutyaszánon. − Mindeközben Vass Tibi hegyez libatollat, el ne szálljon feledésbe a sok pazar mondat. Szája vigyorra áll, hisz élvezi őket, Tompát és Petőfit, a betyár költőket. − Miket mondasz Miska, rosszul forog szájad, megbeszéltük Kerényinél, és te nem is bántad. Találkozunk Hernádkaknak havas erdejében, s ott írunk egy új költeményt nagy egyetértésben. − Tompa szánakozva csóválja a fejét, vakaródzik nagyban, nem találja helyét − Nem úgy volt az, Sándor, mostan buktál orra, Tudjad meg, hogy más se kutya, egyszer, s mindenkorra Arról volt szó nyáron, hogy előbb a tinta. Jól berúgunk Vass Tibornál, és hinta-palinta. − Vass Tibornak szárnyal harsány kacagása, s címet ír a költeményhez, hogy más ne is lássa. „Erdei kak” lett a versnek névadása, akinek nem tetszik, menjen a padlásra.
