Lévén én költői utak, kutak kutatója,
eképp a sorok közti sövényt rója.
Lánchíd alapkőletétel,
ez ám a hír, de arról senki nem ír, hogy
két költő fogadalmat tett e jeles napon,
ha már a hatalmas tömegben
immáron egymásra találtak, nagyot paroláztak.
Szekszárdon folytatják a csevejt,
elmekincseik cseréjét, majdan kéjjel ízlelék
a szekszárdi Bartina hegy tűzborának nedűjét,
melyet a vendéglátó János a város szülötte kínálja
Mihálynak, ki akkortájt a kollégium diákja.
A magasb szellemi élvek merítése közben
a kedély is magasba szökken,
köszöntő szónoklat után,
ide írom, hátha valaki követi tán,
mi a bordalból kiforró életirány:
„Poharunkba bikavér!
Hagy igyuk az áldomást meg
Legelőbb is magadér!
Jó barátért másod ízben,
Szép leányért azután, –
Ki e háromért nem érez,
Kutyafejű, vad pogány!”
János egy öblös meszelyest kezébe kapván,
regét regére kezd, no lám,
Mihály már is függ az ajkán.
(- De még ez mind csak semmi – suttogám.)
– Hol volt, hol nem, bizonnyal elárulhatom tán,
láttam legott, a föld megnyílott a domb oldalán,
kiszökkent deréknyi vízsugár,
igazgyöngy fénnyel, hűvös erénnyel, varázzsal,
a folyó felé utat talál a kerteken átall.
Aki ihaték belőle költővé lészen,
akár akarja, akárha épp nem.
Mióta a Költő patak kifakadt az égre,
ezrek zarándoklanak oda ihletet remélve.
Magam valék az első ki ittam e hűs forrás vizét,
s legott tapasztalám elmém fénylő érzetét.
A compositió önnön épül, dolgozik a mágikus erő,
tömörség, plaszticitás, sejtelmesség foka hökkentő.
Ennél már csak a nyelvi lelemény
a nagyobb erény, eredmény,
így lesz a vers költemény.
Gyere velem Mihály, s leszel költő király,
ha iszol velem a patakból,
eltávolodsz idegen magadtól,
csüggedés, letörtség elszállnak.
Úti célunk Hernádkak.
133 Megtekintés
3 Perc
