Egész úton Kak felé
azon gondolkodám,
miként fogom vasasztalnál
szólítani komám.
Olyan tompa ma a Hernád,
a víz a partra költözött,
attól félek még ma én,
a légből földre költözök.
Ej Mihály, Mihály
nálad csak a páva vidám… –
mondta a huncut
Petőfi Sándor komám.
Na verd le azt a lakakot –
válaszolta tompán Mihály
-innék már jó icce bort
kiskőrösi huncut komám.
Amott jön egy Frigyes,
mindig elkésik az ember,
mire ideér, a lakak
már nem is nagyon kell.
Huncut ember volt,
annyi már biztos Sándor és Mihály
Pödörgette bajszát, hegyezte szakállát.
s várta a mindig késő harmadik komát.
Mire Frigyes is a Kak-Lakba érkezett,
Sándor és Mihály már rég nem éhezett.
Ittak már egy jó icce bort,
s fogyasztották az ebédet.
Nem vártatok meg komáim,
nem bírtatok várni már,
huncut lett már a kedvetek
kedves Sándor és Mihály.
Nevezzük el ezt a lakot,
javasolta a késve érkező,
kak-lak, sas-lak, pap-lak
mely név lesz üdvözítő?
A három koma a lak teraszán
borozván gondolkodott,
sas körözött fejük fölött
fejükben bor gőzölködött.
Folyt az idő, mint a Hernád,
de dűlőre nem jutottak,
a túrós csusza rég elfogyott
s vidáman kacagtak.
Így telt ez vidám szerda
a három koma és a Hernád között,
Sándor már talpra állt volna,
Mihály készült szónoklatra,
Frigyes pedig rögtönzött.
Ha majd Kakon jársz ma vándor
hallgasd, hallgasd csak a szél dalát,
miként dúdol ma is kedvet
belé a három jóbarát.
