Veres Attila Kiállítótér
A Thália-ház – elsősorban kortárs képzőművészeti törekvéseknek helyet adó – pincéjét Veres Attila szcenikus-festőművészről nevezzük el: ő volt az összekötő kapocs a színészmúzeum és a mai miskolci színház, valamint a színházművészet és a helyi képzőművészet között.
Gyarmathy Ferenccel részt vett a miskolci színészmúzeum alapításában, s a kezdetektől fogva vezette, szervezte az intézményben a színház nyugdíjasainak baráti köri programjait. Sok szállal kötődött a Spanyolnátha művészeti folyóirat csapatához is: részt vett az itt és Hernádkakon rendezett Légyottokon, a lap más kiállításain, összművészeti rendezvényein.
80. születésnapját itt ünnepeltük, s akkori tárlata megmutatta munkásságának kétarcúságát: a földszinti kiállítóterembe és a pincegalériába képzőművészeti alkotásaiból és színházi tárgyú munkáiból egyaránt válogatott.
Veres Attila a miskolci színházművészet egyik tartóoszlopa volt az elmúlt félévszázadban: azon láthatatlan színházi főszereplők közé tartozott, akinek a munkája nélkül nem lehetett előadás. Fél évszázadon át mindegyik színházi előadás magán viselte a keze nyomát: a festőtár díszletfestőjeként, majd tárvezetőjeként a látványtervek az ő irányításával és kétkezi munkájával valósulhattak meg.
1934. november 7-én, Villányban született. Az Iparművészeti Főiskola díszítőfestő szaka és a Szegedi Nemzeti Színház után érkezett Miskolcra, ahol életre szólóan megtalálta otthonát és hivatása helyét.
Munkásságát a rendezőkkel, tervezőkkel való kreatív együttgondolkodás jellemezte: az adott feladatokhoz alkalmazkodva a klasszikus festői megoldások magas színvonalú alkalmazása éppúgy jellemezte, mint az új eszközökkel, technikákkal való kísérletezés. Pályája csúcsát ő is a nyolcvanas években élte meg, amikor a totális színházi gondolkodás jegyében a monumentális színpadi látvány is az előadások főszereplőjévé vált.
Nyitott, érdeklődő, de kritikus, a véleményét mindig őszintén elmondó szuverén személyiség volt. Alkotásaival, színházi emlékei megosztásával is az utolsó percig gazdagította közösségét.
Az Egressy-testvérekről elnevezett kiállítótermek
A Thália-ház földszinti kiállítótermeinek névadása híven tükrözi a múzeum alaptevékenységét, céljait: a több mint 200 éves magyar színházi élet hagyományainak megőrzése, feldolgozása, s azon belül a Miskolcon élő, alkotó, a miskolci színjátszáshoz kötődő művészek munkásságának bemutatása.
Egressy Béni zeneszerző és Egressy Gábor színművész nevével fémjelezzük a két kistermünket, hiszen e testvérpár működése egyszerre tükrözi a magyar színház prózai és zenés vonulatának megteremtését, s kötődik e helyhez. Egressy Gábor (1814-1851) a 19. századi magyar színjátszás egyik kiemelkedő alakja volt, aki kiváló tehetségével és sokoldalúságával a korabeli színházi élet meghatározó személyiségévé vált. Tehetsége és érdeklődése miatt több területen is kipróbálta magát és aktív szerepet vállalt a színházi világban. Leginkább drámai szerepekben tűnt ki, kiemelkedő alakításai hozzájárultak a magyar drámairodalom és színházművészet fejlődéséhez. Azok közé tartozott, akik a színházi létet a maga teljességében élték meg: nemcsak a pesti Nemzeti Színház vezető színésze volt, de szerkesztőként, elméleti íróként az első magyar színházi lap megteremtője, a magyar színészképzés elindítója, rendező, a magyarországi Shakespeare-kultusz elindítója.
Egressy Béni (1814-1851) a 19. századi magyar zeneszerzők egyik legkiemelkedőbb alakja, aki az eredeti romantikus dallamok és a magyar népzene elemeit egyesítette műveiben. Énekesként indult, bátyjához hasonlóan ő is a pesti Nemzeti Színházban működött. S ő volt Petőfi Sándor verseinek első megzenésítője és számos népies műdal szerzője. Oroszlánrésze volt a magyar zenés színjátszás megteremtésében: operaszövegkönyveket írt, fordított, leghíresebb adaptációja a Bánk bán operává adaptálása Erkel Ferenc számára, de nevéhez fűződik a Bátori Mária és Hunyadi László című Erkel-operák szövege is. Zeneszerzőként egyike volt a magyar népszínmű megteremtésének.
Miskolc fontos szerepet játszott a testvérek életében és művészi pályafutásában. Ráadásul ittlétük szorosan kötődött a Herman Ottó Múzeum két kiállítóhelyéhez. A régi Papszer utcai épület adott helyet a Miskolci Református Kollégiumnak, ahol az Egressy-fiúk tanultak. Az iskola mellett Miskolc városa és leginkább annak színháza is fontos szerepet játszott a testvérek művészi fejlődésében: inspirációt adott nekik a későbbi pályájukhoz. Az első kis színház pontosan itt, a színészmúzeum helyén állt, lépcsőházát Egressyék nyomában járva a mai múzeumi látogatók is használják. A két fiú itt kötelezte el magát a színház világa mellett, s Gábor pályakezdésének is helye volt az épület. De ő adhatta át főszereplőként a város második kőszínházát. A szabadságharc alatt itt szervezett szabadcsapatokat, s nyugdíjas éveit is itt, a diósgyőri vár romjainál szerette volna eltölteni.
Elhangzott a Veres Attila Kiállítótér és az Egressy Kiállítóterem ünnepélyes avatásán, Miskolc város napján, 2023. május 11-én, a Thália-házban, ahol a Herman Ottó Múzeum és tagintézménye, a Miskolci Galéria, a Spanyolnátha művészeti folyóirat és a Vidám Páva – Tompa Mihály Kultúrkert és Alkotóház rendezésében a Thália-ház kiállítótermeinek névadó ünnepségét, valamint a R_ebell – 9. Spanyolnátha Nemzetközi Küldeményművészeti Biennále és a Marcelland 25 – HétMAILföldes utazás a küldeményművészet világában 1998-2023 című kiállítások megnyitóját tartottuk. Az Egressy-névadást Mikita Gábor, a Veres Attila-névadást Vass Tibor kezdeményezte. E laudációkat Mikita Gábor színháztörténész-muzeológus tartotta, köszöntőket Veres Pál, Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere, Dr. Szolyák Péter múzeumigazgató, Kónya Ábel, a Miskolci Galéria tagintézményvezetője, Vass Tibor, a tárlatok főrendezője és Tirk Tamás, Hernádkak polgármestere mondott; a tárlatokat Bán András műkritikus nyitotta meg.
Cikk a rendezvényről:
https://minap.hu/cikk/kuldemenymuveszeti-biennale-megnyitoja-es-kiallitoterem-nevado-thalia-hazban
Ajánló a Múzeum honlapján:
https://hermuz.hu/2023/05/02/thalia-nevado-marcelland-petofi-200/
