Erdei Kak, rigóének

Folytatom a tavalyi 22. Légyott Fesztivál történetét, amikor Tompa Mihály Kincsem, Garay János a legendás Imperiál lovakon, Petőfi Sándor egy kocka Ladával, Arany tömegközlekedési eszközökön, József Attila két dinnyehéjon érkezett Hernádkakra. 2022. május 27-én, az ünnepség második napján, hajnali 11:00 órakor találkozott Petőfi Sándor és Tompa Mihály, Vass Tibor örökölt nyári lakának kertjében, az Ifjúság utcában. Kerényi Frigyes egy kerek órája a szűk teraszon állt, gazdagon megterített asztallal fogadta őket. Állófogadás. A roskadásig megrakott könyvespolcon vászonterítő, korondi cseréptálban kolbász, mangalica szalonna, sajt, dióbél, háncskosárban foszlós, kerek, fehér kenyér. A másikban barnán mosolygós, csillogós, kakaós is, fonott is, amolyan Kakos kalács. 
– Ha kértek zöldhagymát, szedjetek a kiskertből. – Baráti ölelés és bocsánatkérés után, másnapos álmosságára hivatkozva bement a lakba és vízszintes alakba vágta magát, 2 perc múlva húzta a lóbőrt. 
MENTIABŐRIT! MENTIABŐRIT! – szólt az egyik, nem igazán együtt érző fekete rigó. SZIA! SZIA! PETŐFI! – Hangoskodott a meggyfa tetején lévő madár. Tompa ügyet sem vetett rá, megáldotta a 11 órait: 
– Jövel Jézus, légy vendégünk, áldd meg, amit adtál nékünk. – Az Áment együtt mondták, majd szótlanul, élvezve a friss levegőt, s a fenséges ízeket, falatoztak. 
Az Erdei Kak című írás megalkotásához minden adott volt. Hatalmas fák; „dalos madárja minden ágának:”, kényelmes kerti székek, nagy asztal, Vidám Pávás logós A/4-es papírköteg, Vidám Pávás logóval ellátott golyós írón és a szerdán talált, szelíd, lírikus házőrző kutya; Szerda. KEVERÉK! KEVERÉK! KEVERÉK! – Örömében vakkantott egyet, mert meglátta gazdáját, aki szemből három üveg Egri Bikavérrel a kezében érkezett. 
AVASSTIBIFIZETI, FIZETI! 
Vass: – Az alkotói lőre! Előzetes, egyelőre. Egy hátra van még. A kávé, Arany főzőjéből. Petőfi: – Aranyat ér! Én vettem… 
ARANYÉR! ARANYÉR! 
Tompa: – Sándor kérlek! Volnál szíves ide hozni nekem még egy párnát és a napszemüvegemet? P.: Mi vagy te! Hipohonder? Mi vagyok én? Londiner? 
HOGY-HOGY-HOGYITYEG, HOGYITYEG MI? 
P.: – Szálljatok le rólam! – már többször is befordult a konyhába, de nem találta. Ültek a kockás terítős asztalnál, egymásra és a rigók beszólásaira figyeltek, kóstolgatták mondókáikat. 
MONICAVITTI! MONICAVITTI! 
T.: Jól értem? 
P.: Nem! Poharad idd ki! Poharad idd ki! 
KOJ-KOJ-KOJ! KOJ-KOJ-KOJ! MEGGYFAÍZ! MEGGYFAÍZ! 
T.: Sándorom! Tudtad, hogy a fekete rigók tudnak éberen aludni? Csak az egyik féltekéjük pihen. Milyen jó lenne, ha nekünk is ilyen agyunk lenne. Nem aludnánk el az író-olvasó találkozókon, évfordulós konferenciákon. 
VANILYEN! VANILYEN! KÖVÉR! KÖVÉR! KÖVÉR! 
T.: Kövér vagy te, meg a tegnapi tomporos szakácsné! TALPRAMAGYARHÍ! TALPRAMAGYARHÍ! 
P.: Erre felugrott. Nem hitt a fülének. – Tovább nem tudod? SZABI-SZABI-SZABADSÁG! POHARADIDDKI! POHARADIDDKI! 
P.: Tompára mutatott, Tompa a torkára, hogy nem szereti a hideget… 
T.: Nem vándorolnak már el melegebb helyre. Itt maradnak. Nem úgy azok, akik miatt London a második legnagyobb magyar város lett. Fiaim, csak énekeljetek! 
FIJAIM! FIJAIM! FIJAIM! NEMMINDENAPÍZ! NEMMINDENAPÍZ! SZABI-SZABI- SZABADSÁG 
Egy vadgalamb is rázendít: BEZÁRTSÁG! BEZÁRTSÁG! 
T.: Mint a kéve, széthull nemzetünk. BAJ! BAJ! BAJ! EGYSZERELJÖNAZIDŐ! Egy varjú a magasban: – KÁR-KÁR-KÁR.
SEBAJMISI! SEBAJMISI! 
P.: Igazuk van. Mit károgsz, mint a varjú? Mi a verseink által lettünk halhatatlanok. Már nincs jogunk aggodalmaskodni, búslakodni. Mulassunk hát! 
SZÉPAZIDŐ! SZÉPAZIDŐ! – erre aztán rákezdtek a nótázásba. Télen-nyáron, Hortobágyi kocsmárosné stb. Tudják, hogy mily nagy a Hortobágy… 
EJ! MIJAKŐ? – rákezdtek a versmondásra. 
NYITNIKÉK! NYITNIKÉK! – figyelmeztette őket egy vékonyka hang. 
T.: Nyitott vagyok és szolgálok! – majd lehajolt a százszorszépekhez. – Drága fiaim, ezt nektek tépem. – szépen eligazgatta a két virág szirmait, beillesztette a madárhangos jegyzet papírjai közé. A nyomaték kedvéért, egy lapos patak követ is rájuk tett. 
P.: Ez mindennek a teteje? – kérdezte viccesen Sándor, majd így folytatta: – Nyitott vagyok én is, mint egy Petőfi kötet! Szeretem a rónát, Júliát és a bort. – Nóta után vers, vers után nóta. SZERVAOTT! SZERVAITT! 
Telefoncsörgés. Petőfi kapja föl Tompa mobilját. 
MIVAN? MIVAN? MIVAN? MI? 
Vass Tibor vagyok. 3-ra ígértétek a verset. A Pávába le tudjátok adni? Hogy álltok? 
P.: Vidáman, mint páva! Pihentetni is kell hagyni! Kérjük a feketét. 
FÉLIDŐ! FÉLIDŐ! MIJABÉR? MIJABÉR? 
T.: Mily kár, hogy egy hónap múlva a koncertnek vége szakad és elhallgatnak ezek a bájos madarak… 
PROGRESSZÍV! PROGRESSZÍV! 
– Itt az arany fekete – mondta Vass, – de a bort elfelejtettem. HÍGAZAGY! HÍGAZAGY! HÍGAZAGYAGYAGYA! 
– Hagyjatok békén! Már hozom is a Tokaji Sárgamuskotályt. – Kettő elég lesz? – hangzott az utca másik oldaláról, – BIONET! BIONET! BIONET! —, ahol a kedves, progresszív Vass család és a pince lakik. 
T.: – Gyere Sándor, addig is csináljunk egy hangulatos szelfit, békülésünk örömére. Közös vers, közös kép. 
KOLLEKTÍV! KOLLEKTÍV! TEMEGÉN! TEMEGÉN! 
A fecskék cikázva, szorgalmasan kapkodták a Hernád szúnyogjait és kedvesen hallatták hangjukat. 
P.: Én a sarlósok visongását nem szeretem! Mintha nagy veszélyt jeleznének. 
NÉGYNEGYVENNÉGY! NÉGYNEGYVENNÉGY! 
T.: – Már a madarak is politizálnak? 
P.: Igen, de nem jól, mert nem én tanítottam őket. 
ÉRTEM, ÉRTEM, ÉRTEM. RADIO FREE! RADIO FREE! KIABÁLNI! KIABÁLNI! KIABÁLNI! 
Egy örvös galamb szelíden búgott az ágak sűrűjében: 
HANGOLJ RÁM, PICIM! HANGOLJ RÁM, PICIM! HANGOLJ RÁM, PICIM! NO! 
A Tokaji kortyolgatás alatt találgatták, hogy mi lesz az ebéd. 
RÉPACSÍK, RÉPACSÍK. T.: Volt idő, amikor annak is örültünk……. 
BÉKAFÜTTY! BÉKAFÜTTY! P.: Hát azzal nem lakunk jól. Ha combja lenne, akkor se….. 
Fél háromkor felköltötték Kerényit, hogy vigye át a meggyötört, áthúzgált, javítgatott, borfoltos kéziratot. 
PICSÁK! PICSÁK! PICSÁK! 
P.: Hol? Hol? Hol? Hol? 
T.: Kikérem magamnak! Tisztelettel csendet kérek, mert nem kapunk ebédet! 
P.: Én szeretlek benneteket, de ha éjjel sem hagyjátok abba, amikor aludnék, ordítani és ugatni fogok! 
AGRESSZÍV! AGRESSZÍV! MARADJÁ! MARADJÁ! MARADJÁMÁ! 
T.: Igazuk van. Mit ijesztgeted őket? Nem a nagyvárosban vagy, ahol a lámpák fénye becsapja őket. 
ITTAVITA! ITTAVITA! 
Így esett, hogy Tompa plusz Petőfi megfejtették a fekete rigók fantasztikus énekét. Új stílust teremtve megírták Erdei Kak, Rigóének című remeket, a véletlennek(?) köszönhetően. 
A kapu előtt összeverődött fiatal lányokból, fiúkból álló társaság türelmesen várt a dedikálásra, kezükben szorongatva a netről kinyomtatott Petőfi és Tompa képet. Hónuk alatt a könyvek helye. A kerítés tövében bimbózó és félig mosolygós pünkösdi rózsák bólogattak. A távolból gólyakelepelés hallatszott. 

Kelt: 2023. május 30-án
Csintalan András