Írom a Zarándok Fényírda című vagabundkorzómban valamikor az előző évezred utolsó esztendeiben. Nem tagadom, Lajos – hogyne, Körmendi – igazít el ebben a Nagykun kisvilágban. Mutat rá.
Sarusi Mihály
A két évtizede Balatonalmádiban élő, 1944-beli Sarusi Mihály eddigi élete több mint felét szülővárosában, Békéscsabán töltötte, és huzamosabb időt töltött Debrecenben, Veszprémben, Budapesten, Balatonfűzfőn, Székesfehérvárt. Jó félszáz könyvével bebarangolja a magyar világot. Meglehetősen gyakran a B.csaba környéki népélet (A csabai Szajnán, A kaporszakállú nádvágó, Végig a Corvinkán, Álompuszta…), a csanádi‒aradi‒bihari‒temesi Részek múltja s jelene (Magyar Krisztus, Lönni vagy nem lönni, Hiábahaza, Fekete-Zaránd…) és a bakonyi‒balatoni magyar élet (Balatoni fiúk, Fönn a Jeruzsálemhegyen, Öreg-hegyen innen, Öreg-hegyen túl, Pinceszer, meg amit akartok…) jelenik meg műveiben ‒ az otthonának érzett mindhárom tájhoz kötődő élményeiből merítve. A Vagabundkorzó hét kötete a teljes magyar világ ‒ egyszemélyes portyázóként lehetetlen föltérképezése helyett: – érzékeltetésére tett kísérlet. Válogatott elbeszélései Nyílik a savanyauborka-virág, válogatott költeményei Csavargó ének címmel jelentek meg, s kiadásra vár válogatott széptanulmányait tartalmazó Mindhalálig Zaránd című összeállítása. Íróként (egyebek közt) József Attila-díjas, hírlapíróként (elsősorban) Táncsics Mihály-díjas, s elnyerte (állami elismerésként) a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét.
