A fák ágain madárdal ring,
az erdei lak ablakszeme
lángba borul, kifényesedik,
hárman ülnek egymással szembe’,
Kerényi, Petőfi és Tompa
a kunyhó apró asztalánál,
verseiket vetik papírra;
hármuk sorsa: három látvány.
Kerényi az óceán túlfelén,
az Újvilágban talált hazát,
bár hitet és szívet nem cserélt,
élete mint égi szivárvány.
Petőfi, a szó sasmadara,
haza és szabadság látnoka,
a segesvári csatatéren
dzsidás ejtett sebet a keblén.
Tompa bús szívébe költözött
a fájdalmas melankólia,
megbújt gyász, csüggedés mögött,
siratta Arany és Hunnia.
A hármas költőverseny híre
gyors lábon, ha hozzád is elér,
jajdul Az erdei lak szíve,
az erdő három költőt dicsér.
És ha éjjel a lak ablakából
Mécskanócok fényt lövellve égnek:
Azt hiszem, hogy mindez lüktetése
A megdermedt jégvidék szívének*
*Tompa Mihály, Az erdei lak című versének utolsó előtti szakasza.

